Skip to main content

Az esküvői dekoráció fontos részét képezik a virágok, a mennyasszonyi csokorról nem is beszélve. Többféle szempont alapján választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbb virágot, azonban ha tudatosak vagyunk esküvőnk terén és spórolni szeretnénk, akkor érdemes a szezonális kínálatból választani. Így nem csak kevesebbet költünk, de esküvőnk tökéletes harmóniában lesz az adott évszakkal is.

 

Télre hangolva

A téli hangulatra jellemzően a virágok színvilágát a hideg, hűvös, fehéres és ezüstös színek uralják, vagyis leginkább a krém, a fehér és elefántcsont színű virágok használata ekkor a szokás. Ugyanakkor ez tökéletesen ellensúlyozható vibráló színekkel, piros, arany vagy narancsos árnyalatú dekorációval vagy bogyós termések, vadvirágok alkalmazásával. A legnépszerűbb téli csokrokat általában fehér rózsa alkotja.
Maradva a szezonalitásnál a legjellemzőbb téli virágok a következők: amarillisz, jázmin, orchidea, írisz, hóvirág, gyöngyvirág, hunyor és boglárka.

 

Tavaszi hangulatban

Tavasszal csodálatos csokrokat lehet készíteni, hiszen egyre több virág jelenik meg a természetben. A tavaszi virágok igen színessé varázsolhatják az esküvőt, ugyanakkor elterjedt a pasztell árnyalatok használata is. E hónapban a legnépszerűbb a különböző színekben pompázó tulipán, mely szuperül képes feldobni az esküvő hangulatát. Továbbá a tulipán többlet jelentéssel is bír: a piros tulipán az igaz szerelmet, a lila a királyi méltóságot, míg a sárga a vidámságot, a játékosságot szimbolizálja. Szintén pompás csokrot lehet készíteni orchideából, amely nem csak többféle színben létezik, de nagyon jó a tűrőképessége, így a csokor már napokkal az esküvő előtt elkészíthető. A tavasszal nyíló gerbera is nagyszerű alkalmazható esküvői dekorációként és csokorban egyaránt.
További tavaszi virágok: bazsarózsa, cseresznyevirág, frézia, gardénia, gerbera, hortenzia, jácint, kála, liliom, százszorszép, szegfű, szellőrózsa, szívvirág.

 

Nyári esküvő

A nyár a leggazdagabb színkompozíciók összeállítására teret adó évszak, mivel a színskála összes színében pompázó virág rendelkezésedre áll. Mivel azonban a nyári esküvők elég gyakoriak, ezért ajánlatos idejében kiválasztanod a megfelelő virágokat. A legnépszerűbb a rózsa választása, hiszen nyáron igen sok van belőle, továbbá számos színben megtalálható, így tökéletes dekorációs alapanyag. Jellemzőek még a mini napraforgó, mini gerbera, százszorszép és veronika alkotta csokrok is. Ugyanakkor tengerparti esküvők során a kék árnyalatú virágok – mint a búzavirág, jácint, frézia, hortenzia, írisz – szintén erre az évszakra jellemzőek.
További nyári virágok: azálea, bazsarózsa, fukszia, klemátisz, körömvirág, levendula, mályvarózsa, napraforgó, orchidea, pillangóvirág, viola.

 

Őszi csokrok

Az ősz beköszöntével előtérbe kerülnek a föld színei, mint a piros, a téglaszín, a narancssárga, a bordó, a sötét lila, a sárga és a krémszín. Az élénk színek őszi egyvelege harmonikusan illeszkedik a fehér menyasszonyi ruhához. Az évszaktól függetlenül, az esküvőkön a rózsa mindig nagyon népszerű, ősszel leginkább a sötétebb, pirosas árnyalataiban. Szezonális virágok közül gyakran használják a sokféle színben nyíló krizantémot, a hortenziát és a fréziát. Továbbá egyre gyakrabban dobják fel őszi termésekkel, levelekkel a mennyasszonyi csokrokat.
További őszi virágok: dália, gardénia, hibiszkusz, kála, kardvirág, margaréta, rozmaring, szegfű, szellőrózsa, rézvirág.

Leave a Reply